Kedves Olvasóim!
Most bizonyára kicsit meglep Titeket, hogy az oldalon még nem látott, Másvilág című fanfiction 12. részével álltok szemben, csak így random, szóval gyorsan felkonferálnám a dolgot :D
Okolitsny-Soós Mírával, a Másvilág írójával gondoltunk egy nagyot, és kipróbáltuk, milyen az, ha továbbgondoljuk egymás történetét, egy-egy fejezet erejéig. Így Míra megírta a következő (egész pontosan 35.) fejezetet a Suttogó viharhoz - amit nagyon szépen köszönök Neki, örömmel olvastam minden sorát! ^-^
ITT elolvashatjátok Ti is, s ha már nála jártok, szerintem mindenképp érdemes belekezdeni a történetébe! ;)
Célunk ezzel az volt, hogy kicsit ihletet adjunk egymásnak, illetve ezzel szeretnénk kölcsönösen segíteni egymást az Olvasók toborzásában - megismertetve Veletek egymás írói stílusát, amit remélünk, hogy értékelni fogtok ^-^ .
Míra Kedves Olvasói!
Mivel bizonyára nem kell Nektek bemutatnom a Másvilágot, így nem is rabolnám sokáig az időtöket, csupán azért írom e sorokat, hogy köszöntselek Titeket a blogomon - amennyiben még nem jártatok erre -, és jó szórakozást kívánjak! :)
Remélem, sikerült az általatok szeretett történethez hűen megírnom ezt a fejezetet és tetszeni fog Nektek. A Ti véleményetekre is nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy hagyjatok kommentet, mert szívesen olvasgatnám őket, és ha esetleg az én írásom is elnyerte a tetszéseteket, iratkozzatok fel bátran, mindenkit örömmel fogadok! ;)
Kat
A mai napnak szinte még a fele sem telt el, de már kellőképpen kifáradtam a sok izgalomtól. Kezdve a reggeli ébresztőt, mikor is szerelmem karjaiban lettem tájékoztatva arról, hogy milyen képtelen dolgokat is műveltem álmomban. Viccesnek találtam őket, de valahol kicsit meg is rémültem tőlük, hiszen mindenképpen meg kellett tanulnom ezt az új, hatalmas erő használatát, ami elsőre nem bizonyult könnyűnek.
Hála az égnek, Valkyon mindenben mellettem áll és segít, amiben csak tud. Nagyon szerencsés vagyok, hogy így egymásra találtunk, nem tudom, mihez kezdenék nélküle. Csak itt van ez az új kérdés, ami mardossa a lelkiismeretemet... Ha majd a kapu megnyitása után lehetőségem nyílik visszamenni a mi világunkba, mégis mitévő legyek? Szeretem őt és képtelen lennék elhagyni, de tény, hogy nagyon hiányzik maga a Föld is. Az ottani barátaim, a családom... Nem várhatnám el Valkyontól, hogy ott maradjon velem. Ez egy nehéz kérdés...
Végül úgy döntöttem, hogy egyelőre nem agyalok rajta, hiszen messze van még, előbb el kell jutni a kapu megnyitásáig, ami valószínűleg nem fog könnyen menni. Viszont most, hogy egy két lábon járó természetfeletti csoda-fegyver lettem, biztos, hogy semmi nem állhat majd az utunkba - csak egy kis gyakorlásra van még szükségem.
A frissítő zuhany után az ebédlőbe vettük az irányt Valkyonnal. Mikor beléptünk, már megláttuk a többieket, ahogy a legnagyobb körasztal körül ülnek, ami az étkező kellős közepén állt. Miután kikértük a fejadagunkat, mi is helyet foglaltunk a körben, amit Eza és Nevra - egymás mellett ülve -, Chrome, Karenn, Kero, Ykhar és Ewelein alkotott, kihagyva a helyet Miikonak, aki csakhamar megérkezett és szintén csatlakozott. Mondandóját halkan kezdte, mintha valamilyen bizalmas, nemzetközi titok megosztására készülne velünk.
- Megszületett a döntés Leiftan ügyével kapcsolatban. - suttogta. - Bizonyára a tudomásotokra jutott, hogy mostanában több levelezést is lefolytattuk Huang Huával, a feng-huangok főnixével. Úgy láttuk a legjobbnak, ha eljönnek az árulóért és a biztonságáról híres börtönükben fogják őrizni.
- És mi van, ha szállítás közben Leiftan meghiúsítja a dolgot? - merengett el Ezarel, ami szerintem is egy jogos kérdés volt.
- Kat sikeresen elvette az erejét, most pont annyira ártalmas, mint egy egyszerű ember...
- Azért én az embereket sem becsülném alá, nagyon alkalmazkodóképesek és találékonyak tudnak lenni. - mondta Valkyon, majd feltűnésmentesen rám pillantott és mosolyogva kacsintott egyet, mire én a vállába bokszoltam, kikérve magamnak, hogy márpedig én nem vagyok ember.
- Az esetleges kellemetlenségek elkerülésének érekében a hajón fog utazni Jamon is. Kétlem, hogy bárki tudna valamit is kezdeni vele. - az asztalnál ülve mindenki egyetértően bólintott Miiko szavaira. - Szóval, most már, hogy ezt letudtuk, fontos, hogy beszéljünk arról is, miként lássuk vendégül a feng-huangokat. Igaz, hogy egyfajta küldetés miatt jönnek hozzánk, de mégiscsak szívességet tesznek nekünk, amit valamilyen formában illik megköszönni. Arra gondoltam, hogy rendezhetnénk egy lakomát ebédre. Már beszéltem Karuthoval.
- Ez nagyszerű ötlet! - helyeselt Ykhar. - Karenn, Alajea és én majd feldíszítjük a Sokajtós Termet, ott megrendezhetjük a lakomát.
- Talán gondoskodhatnánk zenéről is. - tette hozzá Karenn. - Kat, neked lenne kedved segíteni? - fordult felém végül.
- Hát nem is tudom... Most, hogy ilyen hatalmas erő birtokába kerültem, nem ártana gyakorolnom, azt hiszem... - mondtam, s közben Valkyon finoman a vállamra tette kezét.
- Ma is nagyon keményen edzettél és sokat fejlődtél. - büszkén mosolygott. - Azt hiszem, ennyi kikapcsolódás belefér, ráadásul dekorálás közben is gyakorolhatod az erődet.
- Az oszlopok tetejét úgysem érnénk el. - kuncogott Ykhar.
- Hát jól van, meggyőztetek! - jelentettem ki, na nem mintha olyan nehéz dolguk lett volna. Én is örültem, hogy végre foglalkozhatok kicsit mással is. De azért még Miikohoz fordultam megerősítésért, hogy nem bánja-e, ha besegítek.
- Nekem mindegy, de azért túlzásokba se essetek. Ne feledkezzetek meg róla, hogy most kivételesen nem ünnepélyes alkalomra jönnek hozzánk a feng-huangok, hanem konkrét, bizalmas küldetést teljesíteni. - emlékeztetett minket komolyan a főnökasszony.
- Csak kicsit elfeledtetjük velük az utazás fáradalmait. - mosolygott Karenn. - Lányok, akkor erről még beszélünk később.
- Mikorra is várható az érkezésük? - tettem fel a kérdést.
- Holnap délelőtt. Délután már indulnak is haza, úgyhogy ez tényleg rövid látogatás lesz. Nevra, Valkyon, megkérlek titeket, hogy készítsétek majd fel Leiftant a szállításra.
- Öltöztessem fel talán?! - nézett meglepetten Nevra, lesütött róla, hogy egyáltalán nem tetszik neki a gondolat.
- Csak vigyetek le neki tiszta ruhákat és figyeljetek rá, hogy ne lógjon meg! A lakomára természetesen ti is hivatalosak vagytok, addigra jelenjetek meg. - a fiúk válaszképpen egyetértően bólintottak.
- Még valami? - kérdezte unottan Ezarel.
- Nem fejeztem még be! - mondta Miiko. - Ykharnak már odaadtam a listát, amin szerepel, hogy a kapu nyitásához melyik hozzávalót nagyjából hol lehet találni. Párba rendeztem mindenkit, de van olyan csapat, ami háromfős, illetve az is megesik, hogy két csapatnak egy ideig egy felé vezet az útja, úgyhogy akár társulhattok is majd egymással. De ezt majd aztán beszéljétek meg, hogy a feng-huangok elvitték Leiftant. Csak arra kérlek titeket, a feladatokat ne cseréljétek ki, mert ügyeltem, hogy a felek képességeihez mérten osszak be mindenkit. - egyszerre bólintottunk mindannyian, jelezve, hogy megértettük a hallottakat.
Már izgatottan vártam, hogy hogyan fognak alakulni a csapatok. Vicces lett volna, ha mondjuk Valkyon és én párba kerültünk volna és Nevráékkal mehettünk volna egy darabig. Szétszívatnánk őket. Láttam szerelmem arcán, hogy ő is valami hasonlón gondolkodik, mert pimaszul elmosolyodott.
- Azt hiszem, ennyit akartam. - zárta le Miiko. - De ha lesz valami, úgyis szólok még. Szerintem a dekorálást már ma elkezdhetitek. - fordult hozzánk, lányokhoz.
A rögtönzött megbeszélés után Miiko elviharzott az ebédjével, csapatunk pedig az asztalnál maradt és természetesen azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy ki kivel lesz majd párban. Valkyon gyengéden megszorította a kezemet, pillantásunk egymáséba fonódott, aztán lágyan megcsókolta a homlokomat.
- Én csak veled vagyok hajlandó küldetésre menni, Kisördög. Szeretnélek biztonságban tudni.
- Ugye tudod, hogy tudok magamra vigyázni? - néztem rá kihívóan, de természetesen nagyon jól esett, hogy tudtam, ő vigyáz rám, bármi történjék is. Biztonságérzetet adott.
- Efelől kétségem sincs. - kacsintott és mosolygott, s ezzel az egész arckifejezéssel pont azt sugallta, hogy egy kicsit még vannak fenntartásai az erőm kezelésével kapcsolatban, de nem haragudtam rá emiatt. Teljesen megértettem, igazából kissé még én is bizonytalannak éreztem magam. Viszont megnyugtatott a tudat, hogy ő mellettem áll, s ezért végtelenül hálás voltam neki.
Alig fejeztük be az ebédet, Karenn és Ykhar elrángattak. Először elindultunk megkeresni Alajeát, majd miután összeszedtük a Szökőkút Parkjában, betértünk Purriryhez, hogy vegyünk néhány díszt. Nem is gondoltam, hogy árul például székszoknyákat is és terítőket, meg egyéb ilyen dekor cuccokat.
Vicces volt az a körülbelül másfél óra, amit eltöltöttünk ott. Karenn néha-néha körbetekerte magát mindenféle fura anyaggal, mintha ruhák lennének, Alajea pedig parókákat, vicces kalapokat adott rá. Ykhar felvett egy narancssárga napszemüveget, aminek két oldalán volt egy-egy kis cuki répa figura, majd megtoldotta szettjét egy bohókás szalmakalappal. Végül én is magamra aggattam egy csomó bizsu ékszert, mintha valamilyen olasz maffia tiszteletbeli tagja lennék. Aztán pózoltunk a tükör előtt és lőttünk néhány selfiet a telefonommal, még jó, hogy nálam volt. A csajok teljesen el voltak tőle ámulva! Sajnáltam, hogy itt nem tudjuk kinyomtatni a képeket, de már tudtam, hogy egy feladatom biztosan lesz, ha visszamegyek a Földre.
Miután kimulattuk magunkat, visszamentünk a Sokajtós Terembe, kitakarítottuk és nekiláttunk a dekorálásnak. A lányok füzéreket készítettek masnikból, szalagokból, nekem pedig az volt a feladatom, hogy felaggassam őket az oszlopokra. Először kissé bizonytalanul bontogattam a szárnyaimat, de arra gondoltam, hogy délelőtt ezt már gyakoroltuk Valkyonnal és egész jól ment, most sem lesz nehezebb dolgom. Úgyhogy egyre jobban belejöttem és mondhatni a vártnál jobban teljesítettem.
Időközben valamikor befutott Ynnyl is és szétterült a lépcsőn, mint aki jól végezte dolgát. Mi dolgoztunk és még ő volt fáradt...
Már javában besötétedett és csak a lampionok égtek, mire végeztünk mindennel, de megérte, mert nagyon szép lett a terem és rengeteg jó emlékünk lett. Készítettünk még néhány selfiet, igaz már mindannyiunknak szét volt csúszva a haja a munkától, de pont ezért is sikerültek olyan bohókásra a képek.
Bár a holnapi nap, a feng-huangok látogatása egy komoly dolog, de mindenkit felvillanyozott, főleg engem, hiszen még sosem találkoztam Huang Huával, és kíváncsi voltam, milyen lehet a főnix, akiről már olyan sokat hallottam mindenkitől.
Valkyon a délutánját Nevrával töltötte, odakint edzettek, néha-néha láttam őket az ablakból - tényleg keményen dolgoztak. Megfáradva érkezett hát meg ő is a Sokajtós Terembe. Köszönt nekünk, miközben egyenesen felém tartott. Karjait derekam köré fonta, majd magához húzott és üdvözlésképp egy rövid, lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Ügyesek vagytok. Nagyon szép lett. - dicsért meg minket.
- Kellőképpen ki is fáradtunk... - sóhajtottam.
- Nem is tudtam, hogy a Kisördög is képes kifáradni.
- Nézd a jó oldalát, ma már nem hiszem, hogy lesz erőm tárgyakat röptetni álmomban.
- Azt még meglátjuk... Te akkor is egy energiabomba vagy, ha már nem is gondolná az ember. - ezen mindketten nevettünk.
Pár szót még váltottunk a csajokkal, néhány dolgot - mint például a friss virágok vázába tételét - csak reggel tudunk majd elintézni, úgyhogy megbeszéltük, hogy napkelte után nem sokkal találkozunk.
Miután egymás kezét fogva felsétáltunk Valkyon szobájába, letusoltunk - most előbb én, aztán ő, de mire ő már utolért engem, addigra szinte teljesen elnyomott az álom a fáradtságtól. Még éreztem, ahogy átkarol, meleg teste hozzám simul, lágy lehelete cirógatta az apró hajszálakat a tarkómon, végül az ő légzése is egyenletesre váltott, majd mindketten elaludtunk.
***
Nyugalmas csend, békés sötétség vett körül, s úgy éreztem, ringatózok a biztonságérzet puha szárnyain, melyek védelmezőn ölelnek körbe. Nyöszörögve, lassan kinyújtóztam. Éreztem a tollak bársonyos, selymes simogatását meztelen bőrömön.
Várjunk csak... Tollak... Meztelen bőr? Tisztán emlékszem, hogy mikor elaludtam, még volt rajtam ruha! Most megint megismétlődik a tegnap reggeli eset? - futott át hirtelen az agyamon a gondolat, s szemeim gyorsan kipattantak.
De mikor körbenéztem nem láttam semmit, csak ébenfekete, puha tollrengeteget, melyek szárnyakhoz tartoztak, s melegséget, biztonságot árasztva öleltek körbe. Ezek nem az én szárnyaim voltak!
A szívverésem és a légzésem gyorsabb tempót diktált, lenéztem magamra s láttam, hogy egy fehérneműn kívül semmi nem takar.
- Te jóságos isten! - hebegtem, és megpróbáltam kikecmeregni a tollrengetegből.
Kinyújtottam kezeimet és óvatosan tapogatózni kezdtem, de akkor megérintettem valamit. Mintha egy meztelen mellkas lett volna. Egy férfié, aki számomra idegen, de annyira mégsem...
A szárnyak lassan szétnyíltak körülöttem, s akkor megláttam, mennyire közel is van hozzám az ismerős idegen. Azonnal felpattantam, libabőrös lettem a viszolygástól, a szégyentől meg a dühtől.
- Leiftan! - ordítottam, miközben egyre jobban felbosszantott, hogy ő olyan kihívóan végigméri a testem, és pimaszul mosolyog rám. - Mégis mi a francot csinálsz?! - gyorsan kibontottam a szárnyaimat és magam köré vontam őket, hogy eltakarjam testem fedetlen részeit. - Mit akarsz tőlem?! - kérdeztem feldúltan, hiszen az előbbi kérdésemre sem kaptam választ.
A férfi csak lassan felült az ágyon, majd felállt, felém lépett, egyik kezét kitárta, de én elhúzódtam tőle. Ezt egészen addig játszottuk, míg a hátam falnak nem ütközött, de ő akkor sem állt meg, egészen olyan közel jött hozzám, hogy kezeit megtámasztotta a vállaim felett a falon, teste centikre volt tőlem és teljesen sarokba szorított.
- A kérdés sokkal inkább az, hogy te mit akarsz tőlem. - suttogta.
Teljesen meg voltam zavarodva. A hangja mintha megbabonázott volna, teljesen elvesztettem az irányítást a testem felett: hiába akartam elhúzódni tőle, menekülni, egy porcikám sem engedelmeskedett, sőt, rezzenéstelenül álltam a fogságában. Belülről viszont mardosott a bűntudat és a harag. Haragudtam rá, hogy ezt teszi velem, és bűntudatot éreztem, mintha épp az imént csaltam volna meg Valkyont, pedig nem is tehettem semmiről. Emellett fogalmam sem volt, hogy mi történt, az egész dolgot egy homályos köd vonta be, ami elfedte előlem az igazságot.
- Semmit! - válaszoltam végül dacosan, de az ő mosolya csak szélesebb lett, s gyengéden megcirógatta az arcom. Ajkai csupán csak centikre voltak az enyémektől, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Érdekes... Nem az én álmomban ébredtünk fél pucéran egymás karjaiban. - beharapta alsó ajkát és kacsintott. - S tudod, kedves Kat... - ujjai most nyakamon siklottak végig érzékien, érintésébe beleborzongtam. - Ha most még ellenkezel is a tudat ellen, úgysem tudsz mit tenni. Most még bűntudatot érzel Valkyon miatt. De ne aggódj, nem fog sokáig tartani. - lágyan megcsókolta a nyakamat, aztán erősebben szívni kezdett. A hideg kirázott, könnyek szöktek a szemembe, de még mindig nem tudtam megmozdulni. Mintha a testem nagyon is vágyott volna az érintéseire, míg a lényem foggal-körömmel szembeszállt volna vele, menekült volna, de nem tehetett semmit. - Elvetted az erőmet, s magadba olvasztottad. Vele együtt pedig a lelkem egy részét. S az a részem egybe fog olvadni a tiéddel. Már most vágysz rám, kellek neked, mint fuldoklónak az éltető oxigén, csak még épp nem állsz készen, hogy beismerd. De idővel... Mi ketten leszünk a leghatalmasabb nephilim pár, s magzatjaink elhozzák majd fajunk feltámadását. - könnyeim patakokban folytak, ő gyengéden törölte le őket az arcomról, s lágy hangon vigasztalt. - Idővel te is akarod majd, Kat. Asszonyom leszel, s boldogok leszünk, nagyon boldogok.
- Fejezd be! - ordítottam, mire hátrébb lépett, hátat fordított nekem, s egy asztalhoz lépett. A térdeimre rogytam. - Meg foglak ölni!
- Csak tessék! - visszafordult felém és ledobott nekem egy kést, széttárta karjait, így könnyű célponttá téve magát.
Nem kellett kétszer mondania! Megmarkoltam a kés markolatát, s azzal a lendülettel, ahogy felálltam, készültem, hogy szíven döföm. Összeszedtem minden erőmet, hogy akkora erővel tudjam a pengét a szívébe mártani, amekkorával csak tőlem telik, s lesújtottam rá. Minden dühömmel.
Valamiért mégis képtelen voltam megtenni. Nem mozdult, nem tett semmit, meg sem szólalt. A késhegy miattam állt meg pár centiméterrel tőle, egy karcolást sem hagyva tökéletes bőrén.
A markolatot az imént még görcsösen szorító jobb kezem elernyedt, hangos, fémes csilingeléssel üdvözölte a padlót a kés. Ökölbe szorult mindkét kezem és a mellkasára tettem őket, de nem ütöttem meg. Akartam! Akkora fájdalmat akartam okozni neki, hogy azt is megbánja, hogy a világra született, s hogy a végén belehaljon, de képtelen voltam rá. Tehetetlennek, gyengének éreztem magam, és ez nekem okozott fájdalmat. Zokogásban törtem ki, s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy erős karjai lágyan ölelnek.
- Ez az álom egyszer valóssággá válik majd, Kat. - duruzsolta a fülembe. - Tudom, most még nehéz elhinni... De élvezni fogod minden percét. - lágy csókot lehelt a fejem búbjára, majd lassan, fokozatosan elnyelt a sötétség. Lebegtem a nagy semmiben, mígnem felébredtem...
