Szikra - Huszonnegyedik fejezet

Feszült figyelemmel tekintettem körbe én is. Az erdőben köd gomolygott, hunyorítva próbáltunk észrevenni bármi mozgást, de mindhiába.

Mágusnak lenni nagyon jó dolog egészen addig, amíg nem kell attól tartanod, hogy egy másik Mágus majd rád támad... És egy erdőben külön veszélyes a dolog, mivel feltűnés nélkül bármilyen állat, de akár egy apró rovar alakját is felveheti.
~ Köröz körülöttünk. ~ hallottam Jake szavait a fejemben. ~ És nincs túl messze...
Nagyszerű! - gondoltam magamban. - Már csak pont ez hiányzott nekünk!
Jake melletti fák közt szárnysuhogás hallatszott. Azonnal a hang irányába fordítottam a fejem, de Jake nem tette.
S ez volt az én nagy szerencsém...
Ismét az ezredmásodperc tört részén múlott minden, számomra mégis úgy tűntek az események, mintha lassított felvétel lenne.
Amint Jake felé fordultam, s ő rám nézett, szemei kitágultak, izmai megfeszültek, és hihetetlen sebességgel lendült előre, oldalra lökve engem. Még csak centikre mozdultam el, mikor az erdő Jake-kel szembeni részéből előugrott egy rottweiler. Néhány centin múlott, hogy nem engem talált el. Hanem a fiút, akit mindig bajba keverek...

A jól megtermett kutya egyenesen Jake mellkasának ugrott, hátralökve és a földre kényszerítve őt. A fiatalabbik Harrison fiú az állat vállát ragadta meg, így próbálta távol tartani magát a pengeéles fogait csattogtató fenevad pofájától.

Még mindig megdermedve a meglepetéstől ültem a poros úton, mikor Jake - az ég tudja hogy csinálta - felém dobta a kocsikulcsot, és szinte ugyanabban a pillanatban már át is változott fekete farkassá, amitől a kutya látszólag megszeppent.
~ Fuss a kocsihoz és indítsd be! A vezető felőli ablakot egy kis résre húzd le!
Értettem mire gondol. Ő lefoglalja, amíg én előkészítem a menekülésünket, majd valami kistestű állatként beröppen az ablakon és elhúzunk.
Felpattantam. Ekkor Jake-nek sikerült lelöknie magáról a rottweilert. A dög vagy két métert csúszott a földön, nyomot hagyva maga után és lehorzsolva az oldalát, de meg sem kottyant neki. Egy pillanattal később már újra lábon állt, támadásra kész, megfeszült izmokkal.
A kocsi mögötte állt az út végén, de lehetetlen volt úgy elfutni mellette, hogy ne kapott volna el. Főleg hogy Jake is csak abban a pillanatban tápászkodott fel.
Megkockáztathattam volna ugyan, hogy madárrá változzak, de az átalakulásom még mindig nem volt elég gyors.
Jake egyenesen a kutyára ugrott és megragadta a nyakát. Az felnyüszített, és minden erejével küzdött.
Itt volt az alkalom a menekülésre.
Sosem rohantam még ennyire gyorsan, mint most. De fél úton, mikor már elég messze voltam Jake-től és a fenevadtól, felrémlett valami...
Ez a lény eddig nem használt mágiát, Jake átalakulását látva megszeppent.
Ez nem a Mágus... - hasított belém a felismerés, s ebben a minutumban, a semmiből hirtelen előttem termett a nagydarab fickó, akit a vendéglőben láttunk. Túl közel volt és későn vettem észre ahhoz, hogy irányt tudjak változtatni, de reflexből lefékeztem. A csúszós talajon megcsúszott a lábam, és fenékre estem, egyenesen a monstrum fickó elé.
Az elégedett vigyorral egyszerűen csak lenyúlt, megmarkolta a hajam, és talpra rántott.
A fájdalom többmilliónyi tűként nyilallt belém, s bár elég gáz, de össze kellett szorítanom a fogaim, hogy egy szisszenést se adjak ki.
A szememet is marták a könnyek, de egy pillanatra sem vettem le tekintetem a férfiről.
Éreztem a feltörekvő erőmet az ereimben, s már képes lettem volna használni, mikor a fickó hirtelen megperdített, hátrafeszítette karjaim, vékony csuklóimat szorosan összefogta egy kezében, míg másikkal valami hideg, karika alakú dolgot nyomott a halántékomhoz.
Pisztolyt...
- Különleges képességem, hogy megérzem benned az erőd áramlását. Ha megpróbálod használni, abban a pillanatban szétloccsantom a fejed te kis liba, mielőtt előtörne belőled. Megértetted?! - nem válaszoltam, csak dacosan kifújtam a levegőt.
Nem létezik, hogy ne tehetnék valamit ellene... Lehet, hogy csak blöfföl. De nem merek kockáztatni, nagy a tét...
- Megértetted?! - kérdezte ismét, s úgy rántotta meg a karom hátul, hogy a jobb vállam kiugrott a helyéről.
Fájdalmamban felnyögtem, s ezzel egy időben nyüszítéssel keveredett morgást hallottam.
- Meg! - sziszegtem a fogaim közt.
- Jó kislány! Na és most gyere szépen. - lökött rajtam egyet előre, abba az irányba, ahol Jake és a kutya küzdöttek.
Mire odaértünk, Jake már visszaváltotta ember alakját. Ruhája vértől és sártól volt mocskos, akárcsak a kutya bundája. Bal kezében egy vadásztőrt tartott. 
Mégis mióta van neki ilyenje, és hol tárolta eddig?! - gondolkodtam el rajta, bár nem ez volt a legalkalmasabb pillanat.
A kutya újra ugrásra készen állt, azonban fogva tartóm rárivallt.
- Damon! Őrizd! - a kutya szófogadóan megállt egy helyben, de továbbra is olyan feszesek maradtak izmai, mint egy felhúzott íj. - Á, szóval te vagy az a híres Jake Harrison...
Jake pengeéles tekintettel a fickóra nézett és vért köpött a földre.
- Fél Írországon keresztül téged kajtattalak, hogy bosszút álljak.
- Ugyan mit ártottam neked? - nevetett fel a fiú. 
- Ohh, elnézést! Még be sem mutatkoztam. A nevem Mike Michels. És pár napja ölted meg a barátnőmet Virginiában. Nekem csak ő volt! És azt akarom, hogy te is szenvedj úgy, ahogy én szenvedek! De előbb tedd le a tőrt! - Jake nem mozdult. - A füleden ülsz?! - hátrébb húzta a karomat, amitől újra sajogni kezdett a vállam. 
Jake bal kezével jobb vállához kapott, s szemében láttam, hogy legalább olyan mértékű fájdalmai vannak, mint nekem, és ezt különösnek tartottam, hiszen neki látszólag nem volt sérülése.
- Aha! Szóval tényleg igaz... Használtad a Tiltott Mágiát, hogy megmentsd. Hmmm, milyen romantikus...
- Mit csináltál? - néztem rá értetlenül.
- Kuss, liba! - rivallt rám a fickó, és megint hátrébb húzta a karom.
- Vigyázz a szádra! - szűrte Jake a fogai közt, s előrelépett, ekkor azonban a kutya is közelebb került hozzá.
Roppant bátor volt, vakmerő és nagyszájú, hogy ezt ki merte jelenteni ebben a helyzetben, tekintve, hogy a dolgok nagyon nem nekünk kedveztek. Vagy talán volt egy terve?
- Én a helyedben nem fenyegetőznék, kölyök. Inkább dobd el a tőrt, mielőtt a csajodnak még nagyobb fájdalmakat kellene átélnie veled együtt.
A csajodnak - ismételtem magamban. Rémisztően hülyén hangzott ez így... Még gondolatban is képtelenség volt.
Jake összeszorította fogait, s kettőnk közé dobta le a tőrt úgy, hogy az beleállt a talajba. Tekintetében kavargott a düh, s tudtam, lelkiekben már látja a fickót holtan, csak arról nem volt lövésem se, hogyan akarja ezt megvalósítani.
-  Tudod, mennyit perkálna le nekem Dominik ezért a csinos pofiért? - kezdte újra a férfi, és arcomat erővel maga felé fordította. -  Nagyon szeretné ám élve megkapni. Pedig én szívesen szétlőném a kis fejecskéjét, hogy lásd meghalni... Csak hát mire mennék vele? Te is abban a pillanatban megdöglenél vele együtt. Dominiknek viszont egészen biztos, hogy jobb ötletei vannak a kínzásotokra. - felnevetett. - És én végig fogom nézni. Élvezettel. Szóval ti most velem jöttök. - vigyorgott, mint aki megnyerte a lottó főnyereményét.
Kétségbeesetten néztem Jake-re. Arcvonásai kemények és dacosak voltak. Biztos voltam benne, hogy valami megoldáson kattog az agya, akárcsak nekem, de nem juthattunk semmire, mert lecsapott a tarkómra egy hirtelen tompa ütés, és minden elsötétült.

***

Lassan kezdtem magamhoz térni. Még ki se nyitottam a szemem igazán, mikor egy kéz szorult a számra.

- Ne sikíts! - suttogta Jake.

Megnyugodtam a ténytől, hogy csak ő van velem a sötét helyen, ahol fény hiányában semmit nem lehetett látni.
Mikor érezte, hogy egy nagy adag levegőt engedek ki a tüdőmből, elengedett.
- Feltételezem a furgon csomagtartójában vagyunk. - kezdte.
- Te jó ég!
- Ki fogok találni valamit.
- Szerinted hova visz minket? - kérdeztem.
- Nyilvánvalóan Dominikhez.
- Jó, de Írország melyik részére?
- Nem tudom, Alex, Dominik a te "spanod".
- Kösz...
- Ne haragudj.
- Semmi baj Jake, már megszoktam.
Erre nem tudott mit mondani, de egészen biztos voltam benne, hogy a válaszom valamelyest belemart. De nem sajnáltam. Nem voltam szívbajos. Ami a lelkemen, az a számon...
- Hogy vagy? - kérdezte végül.
- Nos... Komfortosabban érezném magam, ha nem sajogna a vállam és nem szorítaná össze a kezemet egy szoros csomó, de... A körülményekhez képest jól. És te? - kérdeztem, de nem válaszolt, viszont éreztem hogy megrántja a vállát. - Őszintén, kérlek.
- Megvagyok. Kicsit nekem is sajog a vállam.
- Megmart a kutya?
- Nem. Nem szokásom hagyni magam annyira, hogy még egy állat is elbánjon velem.
- Szóval... A te sérülésednek köze van hozzám? Vagy mit magyarázott az a fickó? Nem értem...
- Nem lett volna muszáj megtudnod.
- De igen! Csak azt nem értem, miért nem te mondtad el. Miért egy idegen Sötét Mágustól kellett megtudnom?
- Mert ennek a tudata az egész életedet megváltoztatná.
- Ugyan, Jake! Egyik napról a másikra lettem egy szokványos emberből Mágus. Aztán előtűnt Dominik. Az életem folyamatosan változik, gyakran egyik pillanatról a másikra. Bármi is az, fel tudom dolgozni. Különben is. Holnapra talán már ki is purcanok. Nem lehet tudni.
- Jól van, elmondok mindent. De előbb add a kezed.
Nem kérdeztem vissza, hogy miért kér erre. Bíztam benne és tisztában voltam vele, hogy tudja, mit csinál. Így hát ellenkezés nélkül úgy tettem, ahogy kérte.
Éreztem, ahogy összekötött csuklóim közt egy szakaszon megfogja a kötelet, majd hamarosan melegséget éreztem. Forróság áramlott át a bőréből a kötélbe. Füst szagot éreztem, míg a csomó szorítása egyre lazult, végül pedig a kötél szétszakadt, és Jake letekerte csuklómról.
Kezébe vette a kötelet, és minden előjel nélkül meggyújtotta. Apró lángcsóva csapdosott a tetején, kis világosságot hozott a sötét csomagtartóba.
- Ez addig nem alszik ki, amíg én nem akarom. És félned sem kell tőle, nem gyújt meg semmit. - mondta.
Csak most, hogy láttuk egymást, ekkor tűnt fel, mennyire közel vagyok hozzá. Hátamat a csomagtartó falának támasztottam, lábaimat kinyújtottam. Ő mellettem térdelt, jobbról.
Megfogta a kezemet, és kinyújtotta, megmozgatta a karomat. Néha-néha felszisszentem a fájdalomtól, míg Jake állkapcsán párszor megrándult egy izom.
- Azon az estén - kezdte -, mikor rátok találtam a templomban... minden nagyon gyorsan, hirtelen történt. Nem volt időm sokat gondolkodni, cselekednem kellett. - megfogta a vállam. - És mikor szétrobbant az ajtó és te a földre zuhantál... - nagyot sóhajtott. - Kétségbeestem... Haldokoltál. És akkor már nem lett volna elég, ha csak egyszerűen meggyógyítalak. - hirtelen, bármiféle figyelmeztetés nélkül megrántotta a vállam, ami kissé rosszul érintett, de legalább visszakerült a helyére. - Dominiknek kellett egy Sötét Mágia könyv a varázslathoz, amit akart veled csinálni. De amikor elmenekült, ott hagyta. Ebben a könyvben van a Mágikus világ egyik legveszélyesebb tiltott bűbája. Az Erőösszekötő Mágia. - nem szóltam közbe, csak hallgattam, és néztem őt, ahogy leül mellém. - Elvégeztem, és a saját erőmből adtam át neked. Ez gyorsította fel a gyógyulási folyamatot, így megmentettelek. De ennek vannak maradandó velejárói is...
- Például?
- Ami fizikai fájdalmat átél az egyikőnk, azt a másikunk is érzi. Így lehetséges az, hogy bár neked rándult ki a vállad, nekem is fájt. Megérezzük egymás energiáit, sokkal messzebbről is, mint más Mágusokét. És a szívünk együtt ver... szóval ha az egyikünknek megszűnik dobogni, akkor a másikunknak is.
- Hű... Ez elég hihetetlenül hangzik.
- Ja... Pont, mint egy csöpögős, misztikus szerelmi drámában. - nevetett fel, de hirtelen abba is hagyta.
Feszült csönd lett kettőnk között, amit párszor az útról felverődő kavicsok zaja tördelt meg. Nem volt mit mondanunk egymásnak. Viszont annál több okunk volt igencsak törnünk a fejünket.
Hogy lehetne innen meglógni?
- Neked van jogsid! - tettem fel a hirtelen, és igen suta megállapítást Jake felé. Az eredmény várható volt: értetlen arckifejezés.
- Öhm... Igen. És?
- Minden autó csomagtartójában kell lennie valaminek, amivel felszerelik a pótkereket, ha defekt van.
- Hát... Szabály nem mondja ki, de jó, ha van.
- Ha lenne, elég egy tompa tárgy, és...
- Alex! Zseni vagy! Kivételesen. - tette hozzá, szokásos pimasz félmosolyával, mire én mosolyogva beleboxoltam a karjába. - Na, akkor bontsunk házat! - csapta össze tenyereit, és a csomagtartó végébe kúszott.
A sarkánál felfejtette az anyagot, és amennyire csak bírta, hátra húzta.
- Fogd meg! - adta a kezembe, s alig hogy átvettem tőle, máris vadászgörénnyé változott, és már bent is volt a pótkerék mellett.
Motoszkáló zajok hallatszottak, majd egy fémes roppanás, és Jake felbukkant az emelő karjával.
- Ejha! - néztem elismerően.
- Egy jól irányzott ütés, törött csigolya, és többé nem mozdul. Jobb esetben nem is lélegzik. - ahogy kimondta, lehunyta szemeit és a lehető legőszintétlenebbül elmosolyodott. Bár sokkal inkább volt ez fájdalmas grimasz, noha sérülései nem voltak, hiszen azt én is éreztem volna. Nem. A lelke fájt.
Visszamászott a csomagtartó belsejébe, és remegő kézzel beletúrt ébenfekete hajába.
- Az emberek sokfélék. - kezdte. - Vannak köztük jók, bátrak, erősek, ügyetlenek, félénkek, őszinték, makacsak, és a többi, meg a többi sok millió... És vannak azok, akik már nem is emberek igazán. Hanem szörnyetegek. És szörnyeteggé úgy válhatsz legkönnyebben, ha megszűnsz hűnek lenni ahhoz, aminek születtél, akárcsak egyetlen tettel is. Az ember nem születik rossznak, gonosznak, kegyetlennek. Az ember azzá válik. És tudni magadról, hogy te nem ilyen vagy, de ilyen lettél... Felér azzal, mintha megtudnád, hogy halálos beteg vagy. Reménytelen eset, ami már nem lesz olyan, mint régen.
- Hé! Nem, nem, nem! - azonnal odamásztam mellé, megfogtam karját, és a szemébe néztem. - Nem vagy sem szörnyeteg, sem reménytelen eset! El se kezd, már fejezd is be! Te is tudod, hogy ez nem így van! Azzal, amit tettél, megmentetted a saját életed, és az enyémet is. Kockáztattál. Meg is halhattunk volna. De nem. Mi itt vagyunk.

- És újra ölésre fogok kényszerülni.
- És ha nem?
- Alex! - mélyen a szemembe nézett, határozott hangja halkan dörgött, mint egy távoli, de közeledő nagy vihar égzengése. -  Innen nincs más kiút. Ha egy ilyen helyzet kellős közepében vagy, akkor vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg. Ilyen egyszerű. Ha megmenekülünk de életben hagyjuk, vissza fog térni, mert az ilyen nem nyugszik, amíg el nem éri a célját.
- Tiszta sor. - feleltem.
- Szívás...
Terelnem kellett a figyelmét. Kétségkívül ő volt a legerősebb ember, akit ismertem és még élt, szóval nem hagyhattam, hogy összetörjön. Tisztában voltam vele, hogy a tudat, hogy elvette egy ember életét, meg fogja változtatni, és valahol fel voltam rá készülve. Szinte csodálkoztam is, hogy eddig bírja, de most tényleg elpattant benne az a húr.
S annak ellenére, hogy állandóan martuk egymást, segíteni akartam rajta, hogy elviselje ezt a fájdalmat.
Már nem az a Jake ült mellettem, aki az első nap szenvtelenül bosszantott, és a későbbiekben sem hagyta abba piszkálásom. És ez miattam van. Miattam kerültünk abba a helyzetbe, hogy ölnie kelljen. És ha én nem sodrom oda, nem teszi meg, és most nem tartanánk megint itt.
Nagyot sóhajtottam. Leültem mellé, és fejemet a vállára hajtottam.
- Akármi lesz is. Nekem ugyanaz a Jake Harrison maradsz, akit megismertem. - mondtam. - Ugyanolyan bátor és önfeláldozó.
- És seggfej. - egészítette ki, és bár nem láttam, de a hangjából ítélve biztosra vettem, hogy legalább picit őszintén elmosolyodott.
- Pontosan. - helyeseltem.
Jake nagyot sóhajtott.
- Nem tudom, hogy vagy vele, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fog minket kiengedni addig, amíg oda nem érünk. És én most valahogy nagyon nem akarok Dominikkel találkozni... - mondtam.
- Jó lenne hamarabb meglógni. - bólintott. - Úgy feltűnésmentesebb. És a hullát is könnyen el lehet takarítani... Hm. - mondta, és hirtelen hátrafordult, hogy dörömbölni tudjon a furgon belső falán. - Hé, seggfej! A barátnőmnek pisilnie kell. - elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Tartsa vissza! Még három óra az út.
- Hát, ez nem fog menni. Döntsd el, vagy megállsz és kiengeded, vagy takaríthatsz majd.
Halk morgás hallatszott elölről, majd az autó lelassult, végül megállt.
- Maradsz! - utasította a kutyát, és becsapta az ajtót.
Nos, a jó hír az, hogy legalább a döggel nem kell foglalkoznunk.
- Terv. - kezdte Jake, és egy pillantással eloltotta a még mindig égő kötéldarabot. - Tedd össze a kezedet, mintha meg lennél kötve, ő nem tudja, hogy ki vagy szabadítva. Itt a kar. - a kezembe nyomta. - Gyorsan, tedd a dzsekid alá. - a fickó léptei eközben elérték a furgon hátulját. A kulcsok csörömpöltek, valószínűleg elejtette őket. Ezzel nyertem egy kis időt, és sikerült teljesen elrejtenem a kart. - Valószínűleg lesz valami tereptárgy, ami mögé elbújhatsz. Elterelem a figyelmét, próbálj a háta mögé kerülni, és üsd meg, ahogy csak tudod. Ezzel összezavarodik. Akkor jövök én.

- Rendben. - bólintottam.
A fickó kikereste az ajtót nyitó kulcsot, és az lassan a zárba csúszott.
- Ügyes leszel, meg tudod csinálni. - Jake gyengéden megszorította a kezem.
Az ajtó kinyílt, és én előre másztam.
- Ne próbálkozz semmivel! - a pasas megragadta a karom, és kirántott a furgonból.
Magamban imádkoztam, hogy a kar ne essen ki és ne is vegye észre, hogy a dzsekim alatt van.
Amint kint voltam, megcsapott a csípősen hideg levegő. Körülnéztem, hogy gyorsan felmérhessem a terepet. Dolgomat igencsak megnehezítette, hogy koromsötét volt.
- Igyekezz! - lökött meg a férfi, én pedig gyors léptekkel elindultam egy bokorhoz.
Úgy tettem, mintha végezném a dolgom, de csak leguggoltam és elővettem a kart. Vártam, hogy meghalljam Jake hangját.
A férfi a furgon közelében állt. Elcsodálkoztam rajta, hogy nem zárta rá a fiúra az ajtót, pedig simán kitelhetett volna belőle... Nem baj, ez legalább nekünk kedvez.
- Tudod, van valami amit nem értek... - kezdte Jake, a pasashoz szólva. - Ha sötét mágus vagy, hogy vagy képes bármilyen érzelem kimutatására, a gyűlöleten és a gonoszságon kívül?
- Miért érdekel ez téged?
- Semmi, csak elég fura, hogy a magadfajta érzéketlen tuskóknak legyen barátnőjük.
Hátrafordultam, és láttam, hogy Jake kiült a furgon szélére, lábát lelógatta, a férfi hozzá fordolt, így nekem háttal állt.
Egy pillanatba se telt bele, elkapta Jake torkát, és én is éreztem, hogy sokkal nehezebben veszem a levegőt.
Itt az alkalom.
Amilyen csendesen és gyorsan csak tudtam, úgy futottam a közelükbe, és férfi tarkójára vertem egy elég embereset az emelőkarral.
Az ütéstől megtántorodott, pár lépést esetlenül hátrált, majdnem felborítva engem, de kitértem az útjából.
Jake hirtelen felkapta lábait és előrerúgott, gyomron találva a nagydarab pasast, aki így teljesen elveszítette az egyensúlyát, és hanyatt esett.
Nem telt bele egy másodpercbe,  a fiú leugrott a furgonról, erein keresztül világított az energia gyors áramlása, végül izzó fehér fénnyel felragyogtak a szemei, és egy cikázó energialöketet indított a vergődő férfi felé.
Az azonban még időben észrevette, kezeit maga elé tartva sűrű, fekete ködgomolyagból állított maga elé védőfalat, ami elnyelte Jake sugarát, majd elpárolgott.
A  férfi felállt és keselyűvé vált, felszárnyalt a magasba. Jake szirti sas alakot öltött, és utána eredt, de a korom sötét égbolton semmit nem láttam, csak néha-néha egy-egy elsuhanó árnyat. Kis idő múlva azonban a szárnysuhogások elhalkultak.
Hirtelenjében fagyos szél érkezett, ereje tombolt. A fene se tudja honnan lett az előbb tiszta égboltra annyi szörnyen vészjósló felhő, de biztos voltam benne, hogy nem a puszta természet műve.
Egy hatalmas villámcsapás pár ezredmásodpercre nappali világosságot hozott, nem sokra rá pedig fülsiketítő égzengés rázta meg a földet.
Kissé távolabb becsapódást hallottam, de nem az elektronok ütköztek a földdel, hanem két test...
Gondolkodás nélkül farkasalakot öltöttem, és rohanni kezdtem a hang irányába, ekkor ránk szakadt az ég. Olyan sűrű esőfüggöny borult a tájra, hogy az orrom hegyéig alig láttam el, de nagy nehezen csak megtaláltam a helyet, ahol ketten élet-halál harcot vívtak.
Jó párszor helyenként fájdalom hasított a testembe, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Az már viszont annál inkább, hogy ezek Jake fájdalmai, és mindenképp segíteni akartam neki, mert szüksége is volt rá.
Mikor megláttam, hogy egy jókora anakonda tekeredik egy medve nyakára, nem voltam biztos benne, hogy melyikőjük lehet Jake, és melyik a sötét mágus... Nem ronthattam rájuk, ezért egy darabig tétlenül álltam.
Aztán hirtelen hasító fájdalmat éreztem a lábamban, ahogy a medve pengeéles karmaival lefejtette magáról a hatalmas kígyót, majd egy fának dobta Jaket. Az én gerincem is belesajdult. A fiú az ütéstől szinte teljesen elkábult, és már képtelen volt megtartani állatalakját. A sötét mágus viszont elszabadult gőzmozdonyként robogott medvealakban Jake felé.
Bevillant egy emlékkép arról az éjszakáról, mikor az életem gyökerestül megváltozott. A medvetámadás estéje... A felállás hasonló volt, csakhogy akkor teljesen magatehetetlen voltam. Most viszont nem. Azóta minden megváltozott. Olyan erő birtokába kerültem akkor, amivel akár az eget s a földet is képes lettem volna megrengetni, ha nagyon akartam volna. S ha már megadatottak ezek a képességek, használnom kellett.
Továbbra is farkasként maradva rohantam a sötét mágus felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Csupán pár pillanattal azelőtt értem oda, hogy nekirontott volna Jakenek. Az ütközés eltérítette, kibillentette az egyensúlyából.
Alig egy tizedmásodperccel később már ráugrottam, és készültem elharapni a torkát, ami sikerült is volna, ha a fattyú nem változik hirtelen vissza emberalakba és kapja el a fejem. Olyan hirtelen kerekedett felül rajtam, hogy azt sem tudtam, hova legyek. Közben a zuhogó eső továbbra sem hagyott alább. Teljes koromsötétség borult ránk, csupán néhányszor villant fel egy-egy villám, dörgő robaj kíséretében, hogy valami csekély világosságot hozzon.
A farkasalak ebben a számomra szorult helyzetben már nem adott védelmet, így én is visszaváltottam emberi alakomat. Bár jobb ötletem is lehetett volna...
Amint visszanyertem a saját külsőmet, a sötét mágus vaskos ujjai vasmarokként szorultak nyakamra, elzárva tüdőmtől az életet adó levegőt. A szívverésem még hevesebbre váltott, és kezdtem kételkedni benne, meddig fogja még vajon bírni... Az életösztönöm beindult, igyekeztem kiszabadulni minden áron a szorításából, de lehetetlen feladatnak bizonyult.
Az oxigén egyre fogyott a szervezetemből, lassacskán már nem éreztem a végtagjaimat, és a fejem is kezdett eltompulni. De nem adhattam fel! Ha én meghalok, Jake is. Ezt pedig semmi képpen nem hagyhattam.
Egyetlen bizonytalan mentőötletem kínálkozott, bár ez eléggé őrültségnek tűnt... Viszont ha Darth Vader képes volt megcsinálni A csillagok háborújában, nekem sem jelenthetett kihívást megfojtani valakit anélkül, hogy fizikailag hozzáérnék.
Bár már alig maradt erőm, összeszedtem mindenem, és erősen koncentráltam, hogy sikerüljön. Amilyen erővel ő szorította a torkom, úgy én is az övét a puszta akaratommal.
A hirtelen meglepettségtől mindkét kezével a nyakához kapott, én pedig eszeveszettül nyeldekeltem a levegőt. Lassan kezdett minden érzékem kiélesedni, de egy pillanatra sem figyelhettem másra. Nem volt azonban sok időm, míg a sötét mágus fel ne eszmélhetett volna, és ugyanazt megcsinálhatta volna velem is, mint amit én vele. Ha abban a pillanatban nem cselekedek, akkor ez egy véget nem érő élet-halál harc lesz. Ki kellett használnom a pillanatnyi előnyöm.
Lelöktem magamról a férfit, majd erősen koncentrálni kezdtem, hogy a bennem rejlő erőt szólíthassam. Éreztem, amint a mellkasomat belülről majd' szétfeszíti, ahogy egyre csak növekszik. A bennem tomboló félelem és düh táplálta, éreztem hát, hogy pusztítóbb lesz, mint valaha. Oly' sebességgel cikázott végig az ereimen keresztül a karjaimba, mint még soha, szinte belülről feszített. Ugyanakkor melegséget is árasztott szét bennem.
Csupán pár centiméterre a sötét mágus mellkasától voltak az ujjaim, mikor az elemi energia kicsapott belőlem és átcikázott az ő testébe. Esélye sem volt, hogy ne találjam el. És esélye sem volt, hogy ne haljon bele...